Mindeddig senkinek sem sikerült megnyugtató módon rendet tenni a Csaba királyfi történelmi hitelességével kapcsolatos különféle elméletek és egymásnak is ellentmondó magyarázatok káoszában. Csaba királyfit ugyanis - aki krónikáink szerint Attila király Honorius görög császár lányától származó fia – a hivatalos tudományosság nem fogadja el hiteles történelmi személynek. Sőt, nem csak Csabát nem fogadják el hitelesnek, de – mint előző tanulmányomban láttuk - azzal a krónikás közléssel sem igazán tudnak mit kezdeni, hogy Csaba anyai nagyapja, Honorius, görög, azaz kelet-római császár lett volna!
Az uralkodó tézis szerint ugyan létezett ilyen néven római császár, de az nem keleten, hanem nyugaton uralkodott. Most nem térnék ki arra, hogy Honoriusból hogyan és miért gyártottak nyugat-római császárt, hiszen „A magyar krónikák és a kitalált középkor” c. tanulmányomban ezzel a kérdéssel már részletesen foglalkoztam. Mindössze arra szeretnék rámutatni, hogy a naptárhamisítás elmélete, amely a párhuzamosan futó időszámítási rendszerek tévesztéséről és a duplán datált korszakokról szól, a Csaba kérdéskört is teljesen új megvilágításba helyezi. Mindenekelőtt idézzük fel, hogy krónikáink miképp írnak Csabáról:„A mint osztán halálának híre terjedt, a föld kereksége elámúla, s ellenségei nem tudják vala, sirjanak-é vagy örűljenek, rettegvén töméntelen sok fiától, kiket mint valamelly népet alig lehetett megszámlálni. Mert azt hitték, hogy majd utána valamellyik fia uralkodik. Azonban Veronai Ditrik és a németországi fejedelmek álnoksága miá, kiknek Ethele király uralkodva nyakokon űl vala, a húnok községe pártokra szakada, ugy hogy némelyek Csabát Ethele királynak a görög császár Honorius leányától való fiát, mások a Krimhild német fejedelemasszonytól született Aladárt törekszenek vala Ethele után királylyá emelni. Mivel pedig a józanabb rész Csabával, az idegen nemzet pedig Aladárral tart vala, azért mind ketten kezdének uralkodni. Ditrik álnokságából osztán, ki Aladárhoz szít vala, kettejök közt a dolog háborúra kerül. Az első ütközetben tehát Aladáron erőt vesznek, de a másodikban, melly Sicambriánál két álló hétig foly, Csaba hadát ugy legyőzik és szétverik, hogy Ethele fiaiból és a húnokból igen kevesen maradnak. Ez ugyanis azon csata, mellyet a húnok Krimhild csatájá-nak neveztek s maig is e néven emlegetnek. Melly ütközetben annyi vér ömlött, hogy ha a németek szégyenből nem titkolnák és tisztán meg akarnák vallani, a Duna vizét néhány nap sem ember sem barom nem ihatta, minthogy Sicambriától Potentia városáig vérrel volt áradva. Csaba tehát tizenötezer húnnal Görögországba Honoriushoz futa, s bár az ott kivánta marasztalni s görögországi lakossá tenni, nem marada, hanem visszatére Scythiába atyafiaihoz és rokonaihoz. Ki is mihelyt Scythiába visszatért, mindjárt kezdé sürgetni, hogy mindenestől menjenek vissza Pannoniába, hogy a németeken bosszút álljanak.Tehát – mint említettem – a hivatalos tudományosság Csabát, Attila király fiát nem fogadja el hiteles történelmi személynek. Azt azonban még ők is kénytelenek elismerni, hogy a Csaba mondakör mögött nagy valószínűséggel valós történelmi események és létező személyek húzódhatnak meg. A székelyek legendás Csaba királyfia ugyanis túlságosan masszív kollektív emlékezettel párosul ahhoz, hogy az egész történetet – a jól bejáratott gyakorlatnak megfelelően - „tudálékos krónikás kitalációnak” lehessen minősíteni. Valami magyarázattal kellett tehát szolgálniuk arra, hogy ha a Csaba mondakör nem eredeztethető a hun korszakból, mert Attilának - szerintük - soha sem volt Csaba nevű fia, akkor ki rejtőzik valójában Csaba személye mögött. Melyik az a valós történelmi eseménysorozat, amelyik a Csaba történetet ihlette? Nos, azt tapasztalhatjuk, hogy ezen a ponton is - mint már oly sokszor – a fiktív évszázadok siettek a hivatásos történelemhamisítók segítségére.
Maradt volt még a húnokból háromezer ember, kik a krimhildi csatából futással menekűltek, kik is félvén a nyugoti nemzetektől Árpád idejéig a Sziklamezőn maradtak s ott magokat nem húnoknak hanem székelyek-nek nevezték. Ezen székelyek ugyanis a húnok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek, de nem a pannoniai síkon, hanem az oláhokkal együtt a határszéli hegyek közt kaptak osztályrészt. A honnan az oláhokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit használják. Ezek a székelyek azt hitték, hogy Csaba Görögországban veszett. A honnan a köznép ma is mondja példabeszédben: akkor térj meg, - mondják a távozónak, - mikor Csaba Görögországból. Tehát ez a Csaba Ethelének Honorius görög császár leányától született törvényes fia, kinek fiait Edeménnek és Ednek hívták. Edemén osztán, mikor a magyarok másodszor visszatértek Pannoniába, atyja és anyja igen nagy atyafiaságával bejöve, anyja ugyanis a korozmin nemzetből való vala; Ed pedig Scythiában marada atyjánál. Ezen Csabától származott az Aba nemzetsége. Midőn hát Csaba Scythiába visszamenvén a község előtt anyja nemes voltával hánykolódott, a húnok nemessége megveti vala, azt állítván, hogy nem igaz növendéke Scythia országának, hanem csak olyas jöttment idegen fajta. Miért is Scythiából nem kapott, hanem a korozmin nemzetből vett feleséget.”
A kettős honfoglalásról szóló fejezetben már kifejtettem, hogy a koraközépkori naptárhamisítás a hunok Európába érkezésének történetét 297 évvel későbbre tolta. Így született meg a Kovrát féle meotiszi onogur-bolgár birodalom, amely éppen az első hun bejöveteltől számított 297-ik évben bomlik föl. A felbomló birodalom területéről ekkor, azaz 670-ben indulnak meg azok a népvándorlások, amelyek során a bolgárok ősei a Balkánra, Kuber népe pedig a Kárpát-medencébe érkezik. Nos, a témával foglalkozó történészek jelentős része éppen ebben a Kárpát-medencébe költöző Kuberben véli megtalálni a székelyek Csaba-mondakörének valós történelmi alapját. Az onogur Kuber és a hun Csaba története közötti hasonlóság tehát nem csak nekem tűnik föl és szó sincs arról, hogy kizárólag a kitalált középkor elmélete kapcsán nyerne említést. Kutatók egész serege elemezte már a két történet közötti hasonlóságot, és sokan jutottak arra a következtetésre, hogy a Csaba-mondakör mögött az onogur-bolgár Kuber személyének emléke húzódhat meg. Nézzük hát meg, mit is tudunk Kuberről, apjáról Kovrátról és annak meotiszi birodalmáról!
A témával foglalkozó tanulmányok előszeretettel emlegetik fel a történetet, mely szerint Kovrát, a még egységes meotiszi onogur-bolgár birodalom fejedelme élete végén magához hívatta mind az öt fiát. Ezek egyike volt a Pannóniába később beköltöző Kuber. Amikor fiai egybegyűltek az idős fejedelem elővett egy nyílvesszőt és látványosan kettétörte azt. Majd összefogott öt nyílvesszőt, de azt már egyikük sem tudta kettétörni. Ekkor fiainak lelkére kötötte, hogy halála után ne széledjenek szét, mert mint ahogy az öt nyílvesszőt egyiküknek sem sikerült eltörni, ugyanúgy ők is csak együtt erősek, külön-külön azonban könnyen legyőzhetők! Fiai azonban nem hallgattak atyjukra. Mihelyst meghalt az agg fejedelem, a birodalom népei öt fiának vezetésével a szélrózsa majd minden irányába szétrajzottak! Így vándorolt a Balkánra Aszparuch vezetésével az a bolgár-török néprész, amely az al-dunai bolgárok őse lett, és ekkor kért bebocsájtást Kuber onogur-bolgár népe a pannóniai avaroktól a Kárpát-medencébe. Sebestyén László a „Kézai Simon védelmében” c. tanulmánykötetében a következőképpen ír a Kovrát-Kuber kérdésről:„Az onogur-bolgárnak nevezett nép történetének tömör összefoglalását a legkitűnőbben Gombocz Zoltán írásában olvashatjuk. Tőle tudjuk – mások mellett -, hogy a bolgár történet ősforrása: Theophanes Isauros (+817-18) és Nichephoros patriarcha (+829) legendás elbeszélése Kuvrát kán öt fiáról. A két szerző közös forrásból meríthetett. (Nagy Géza szerint Kuvrát annak a hun fejedelemnek, Organának az unokaöccse, aki 619-ben a hun előkelő emberekkel együtt a keresztyén hitre tért.)Ez a fenti történet nekem mindig gyanús volt. A nyílvesszők eltörésének színpadias jelenete valahogy túlságosan is tanulságosra és meseszerűre sikerült ahhoz, hogy hihető maradjon. Továbbá amikor egyes személynevek népneveknek vannak megfeleltetve – mint például ebben az esetben Kotrag a kutriguroknak – azt én a magam részéről inkább mondai elemnek tekinteném, semmint hiteles történelmi ténynek. Persze előttem kutatók egész sora kétségbe vonta már a Kovrát-monda hitelességét. Például Wicker Erika „A halasi határ régészeti emlékei az őskortól a honfoglalás koráig” c. munkájában így ír:
A Kuvrát-monda: »IV. Konstantinos császár idejében (668-685) Nagy-Bulgária fejedelme, Kuvrát, halálos ágyán öt fiának lelkére kötötte, hogy egymástól el ne váljanak, s az ősi földet el ne hagyják. Az első szülött Baján (Bat-Baján) ott marad, de a második szülött Kotrag (a kutrigurok képviselője) népével együtt átkel a Tanaison (Don), a negyedik (neve nincs megemlítve) átkel a Dunán és meghódol a pannóniai avarok kagánjának. Az ötödik fiú eljut Itáliába, s a Ravenna melletti Pentapolisban telepedik le (679-ben). A harmadik fiú, Asparuch (Isperik) a Pontus és a Duna közé eső szögletbe vonul vissza.« Az elbeszélés a bolgárok ötfelé szakadását kapcsolatba hozza a kazárok hatalmának felemelkedésével.”„A probléma megoldásához az írott források sem nyújtanak megnyugtató segítséget. Az koraavarokról elsősorban a bizánci történetírók értesítenek, a későiekről, azaz a griffes-indásokról a nyugatiak; a középavar korra vonatkoztatható egyetlen forrást, a Kuvrát-legendát pedig sok szakember nem tartja hitelesnek.” (Kiemelés tőlem!)Továbbá feltűnő, hogy ez a történet rögtön a végkifejlettel indul! Kezdő dramaturgiai elem gyanánt mindjárt egy birodalom széteséséről-széthullásáról tudósít. Nos, pontosan ezzel az elemmel találkozunk krónikáinkban is a hunok első bejövetelénél! Ott is úgy indult a történet, hogy a Szittyaországban lakó hunok megsokasodtak, ezért kapitányokat választottak maguk közül és elhatározták, hogy benyomulnak a nyugati tájakra. Krónikáink is Szittyaország széthullásáról és népének elvándorlásáról tudósítanak mindjárt a hun történet kezdetén! Erős tehát a gyanú, hogy ez a 670-es Kuber féle onogur-bolgár bejövetel– akárcsak az Aszparuch vezette balkáni bolgár honfoglalás – az Attila idejében történt első hun bejövetel 297 évvel későbbre datált másodpéldánya, ahogy azt a kettős honfoglalásról szóló fejezetben már kifejtettem.
Kuber tehát népével bebocsájtást kér a pannóniai Avar Birodalomba. Vizsgáljuk meg, hogy hogyan folytatódik Kuber története! Boda László az „Avarok és székelyek” c. munkájában a következőket írja:„Kuber nagyjából számítva öt vagy tíz évvel a betelepülés után fellázad.” Majd egy másik helyen: „Kuber a mai Belgrád térségében sereget gyűjt, fellázad az avar uralom ellen.”Érdekes, hogy Kuberhez hasonlóan Csaba is harcokba keveredik a Kárpát-medencében nem sokkal Attila halála után:„A hunok értelmesebb része Csabához vonzódott, az idegen nemzetség, kevés hunnal, Aladárhoz; mindketten uralkodni kezdtek; amidőn mindegyik fölébe akart kerekedni a másiknak, a ravasz Detre, aki abban az időben Sicambriában Aladárral tartott, a két király között oly kemény és erős viadalt támasztott, hogy a Duna tizenöt napig folytonosan német vértől áradt” (Kiemelés tőlem!)Kuber tehát harcol a pannóniai avarokkal, végül azonban alulmarad és menekülni kényszerül. Menekülésének azonban van egy fölöttébb sajátos vonása. Boda László így ír erről:„Állítólag úgy menekült, hogy a váratlan helyzetre összevont avar hadat többször megverte a Tiszánál. (…) Legfeljebb az elvonuló Kuber avarok fölötti győzelmei azok, amelyeket nehéz volna elfogadni, ha ő mondja el, mi történt. Ha győz, miért menekül?”Ugyanezzel az elemmel találkozunk a Képes Krónikában is, amely Csaba és Aladár harcáról a következőket írja:„Ezekben a csatákban mindig Csaba és a hunok győztek; később azonban Veronai Detre árulással legyőzte Csabát. Előbb Csaba győzte le öccsét, utóbb azonban ő maradt alul…” (Kiemelés tőlem!)Csaba tehát sorozatos győzelmeket arat, épp mint Kuber, aki az „összevont avar hadat többször megverte a Tiszánál”. Végül azonban mindkettőjüknek menekülnie kell. Lássuk hova menekült Csaba! A Képes Krónika így folytatja a történetet:„Tehát a legyőzött Csaba és öccsei, Attila királynak vele szemben álló fiai, szám szerint hatvanan, a hagyomány szerint tizenötezer hunnal Csaba nagyatyjához, Honoriushoz menekültek.”Csaba tehát Görögországba menekül anyai nagyatyjához, Honoriushoz. Nézzük hova menekül Kubrer a pannóniai avarok elől! Boda László a következőt írja ezzel kapcsolatban:„Kuber a görögökhöz menekül. A Morava és a Vardar folyók vonala pedig szinte kirajzolja Kuber útját. Tesszalonika környékén telepedett le, kerek számokkal mérve úgy 690 körül.”Nocsak! Csaba is és Kuber is Görögországba menekül! Puszta véletlen lenne az egyezés? Aligha! Nézzük hogyan folytatódik Csaba története:„Ámbátor Honorius görög császár Görögországban akarta megtelepíteni, ő nem maradt, hanem visszatért Szittyaországba, ősei székébe, hogy ott maradjon. Csaba tizenhárom évig volt Honoriusnál Görögországban, a veszedelmes és nehéz utak miatt még egy esztendeig tartott szittya földre való visszatérése.”Csaba tehát tizenhárom évig tartózkodott Görögországban, majd visszatért ősei székébe Szittyaországba. Ezen a ponton szinte látom lelki szemeimmel, ahogy akadémikus történelemhamisítóink elégedett vigyorral konstatálják, hogy Kuberről semmi hasonlót nem jegyzett fel a történelemtudomány. Nos, Kuberről valóban nincs semmi arra vonatkozó adat, hogy Görögországból visszatért volna Szittyaországba. Kuber apjáról, Kovrátról viszont annál inkább! Sajátos módon Csaba története a Görögországban való tartózkodás után már nem Kuber, hanem Kovrát történetére rímel! Nézzük meg tehát, hogyan indul Kovrát története! Boda László ezzel kapcsolatban ezt írja:„A történészek szerint Kovrat 619-ben megkeresztelkedik Bizáncban, ahol túszként nevelték…”Zimonyi István a „Muszlim források a Honfoglalás előtti magyarokról” c. könyvében így ír:„Kuvrat 618-619 táján Bizáncban megkeresztelkedett, és egy ideig a császári palotában nevelkedett…” Kovrát története tehát Bizáncban indul, ahol túszként tartózkodik. De Kovrát nem egyszerűen csak túsz Bizáncban, hanem olyan túsz, aki a császári palotában nevelkedik! Hogy kerül egy túsz a császári palotába? Nem ellentmondás ez? Nos ha tudjuk, hogy itt valójában Csabáról van szó, aki anyai ágon unokája volt Honoriusnak, a bizánci császárnak, rögtön érthetővé válik, hogy mit keresett a császári palotában! Csaba tizenhárom évet töltött Honoriusnál Görögországban. Mégpedig azért időzött ott éppen tizenhárom évig, mert 410-es menekülése és nagyapjának, Honoriusnak 423-as halála között pontosan tizenhárom év telt el! Amíg tehát nagyapja élt biztonságban érezhette magát Bizáncban, és valószínű, hogy a császár unokájaként a trónutódlás kérdésében is érdekelté volt téve. Kovrát történetéből ez világosan kiderül:„Kovrát uralkodása alatt szoros barátságot tartott Hérakleios bizánci császárral, akinek 641-es halála után beavatkozott a bizánci trónutódlási harcokba, de a vesztes pártot támogatta, ugyanis a küzdelemből a mindössze tíz esztendős Konstans Pogonatost császárrá koronázó csoport került ki győztesen.” (Zimonyi)Csaba tehát beavatkozott a bizánci trónutódlási harcokba. Alapvető érdeke volt ugyanis, hogy a nagyapja által képviselt hun-barát irányzat maradjon hatalmon. Számítása azonban nem jött be, mert „a vesztes pártot támogatta”. Valószínűsíthető, hogy Szittyaországba való visszatérése is ide vezethető vissza. Honorius után egy hunokkal szemben ellenséges császár kerülhetett hatalomra, s Attila fiának személye nemkívánatossá vált. Így hát Csaba tizenhárom évnyi Görögországi tartózkodás után visszatért „ősei székébe”, Szittyaországba. Ez az elem pedig egy az egyben került át Kovrát történetébe is:„A megkeresztelkedett Kovratot Bizánc Onogoriába, korábbi hazájába engedi vissza (…) Álma feltehetően Attila birodalmának visszaállítása.” (Boda László)Kovrát tehát Csabához hasonlóan visszatér Görögországból Onogoriába (vagyis Szittyaországba), álma pedig Attila birodalmának helyreállítása! Hogyan is folytatódik krónikáinkban Csaba története?„…visszatére Scythiába atyafiaihoz és rokonaihoz. Ki is mihelyt Scythiába visszatért, mindjárt kezdé sürgetni, hogy mindenestől menjenek vissza Pannoniába, hogy a németeken bosszút álljanak.” (Kézai)„Ez a Csaba tehát intelmeivel arra késztette a szittyákat, hogy térjenek vissza Pannóniába.” (Képes Krónika)Nyílván azért szorgalmazta a Pannóniába való visszatérést és a németeken való bosszúállást, mert álma (Kovráthoz hasonlóan) Attila birodalmának helyreállítása volt!
Csaba történetét tehát a Görögországban tartózkodás mentén kettévágták és a történet végét a történet eleje elé helyezve megalkották Kovrát és Kuber történetét! Míg a Görögországból Szittyaországba visszatérő Csaba, a Meotiszba visszatérő Kovrát történetét idézi, addig az Aladár ellen harcoló Csaba, az avarok ellen harcoló Kuberre emlékeztet. A hatszázas évek eseményeit és Kovrát történetét tanulmányozva azonban feltűnik még egy érdekes elem. Kiderül, hogy nem Kuber felkelése volt az egyetlen bolgár-avar háború a hatszázas években! A század első felében is lezajlott egy bolgár-avar küzdelem, melynek a végkimenetele hasonló volt a Kuber-féle lázadás végkimeneteléhez! Zimonyi István erről így ír:„Fredegar arról tudósított, hogy az Avar Birodalmon belül heves küzdelem kezdődött a kagáni címért az avarok és a bulgárok között. Ebből az avarok kerültek ki győztesen és a bulgároknak menekülni kellett. A bajoroknál kerestek menedéket, azonban a télire szétszóródott bulgárok ellen gyilkos merényletet követtek el, és csak mintegy hétszáz férfi a családjával együtt élte túl a mészárlást, akik aztán Alciocus vezetésével a vendek tartományába mentek.”Egy másik helyen Zimonyi megemlíti a fenti események évszámát is:„632-ben, mint már említettük, az avarok országában egy avar és egy bulgár jelölt küzdött a trónért, végül az avar győzött, a bulgár pedig kilencezer férfival és családtagjaival együtt a frankokhoz menekült, ahol szétoszolva többségüket lemészárolták. Újabban ezt a tudósítást összekapcsolják Nicephorus Patriarcha közlésével, miszerint Kuvrat, Organas unokatestvére az onogundurok uraként fellázadt az avar kagán ellen, és embereit elkergette. (…) a 630-as évek elején meggyengült Avar Kaganátusban Kuvrat általános felkelést szervezett, de a Kárpát-medencében az avar dinasztia meg tudta őrizni vezető szerepét.”Azt látjuk tehát, hogy 632-ben is harcok dúlnak a Kárpát-medencében, mégpedig olyan harcok, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek Kuber avarok ellen vívott harcaira! Úgy olvastuk, hogy egy bolgár és egy avar jelölt versengett az avar kagáni címért. Ekkor is az avarok kerülnek ki győztesen a harcokból, akárcsak Kuber idejében! A bolgárok ekkor is menekülni kényszerülnek, egyedül a menekülés irányában van különbség. Míg Kuber Görögországba menekül, addig a 632-es harcok bolgár vesztesei a bajorokhoz menekülnek. Ráadásul azt olvastuk, hogy éppen Kuber apja, Kovrát volt az, aki ezt az avarok elleni felkelést megszervezte! Igen valószínű tehát, hogy a 632-es avar-bolgár háború éppúgy Csaba és Aladár harcának későbbre datált verziója, mint Kuber avarok elleni háborúja szűk fél évszázaddal később! De mikor is volt Kuber avarok elleni lázadása? Számoljunk egy kicsit! Boda László Kuber lázadásáról a következőt írja:„Kuber nagyjából számítva öt vagy tíz évvel a betelepülés után fellázad.”Kovrát, a meotiszi onogur-bolgár birodalom ura 670-ben hal meg. Fiai is ekkor szélednek szét a szélrózsa minden irányába. Ekkor érkezik a Kárpát-medencébe Kuber is. Innentől, vagyis kb. 670-től kezdve kell tehát érteni azt a Boda által említett öt-tíz évet, ami a betelepülés és az avar uralom elleni lázadás között eltelik. Ez azt jelenti, hogy a lázadásra valamikor 675 és 680 között kerül sor. Ekkor harcol Kuber a pannóniai avarokkal. Úgy olvastuk, hogy a Kovrát által szervezett bolgár felkelés 632-ben volt. Tudjuk mennyi az időbeli különbség a 632-es avar-bolgár harcok és a Kuber féle avar-bolgár harcok között? Éppen 44 év! Ha ugyanis a 632-es dátumhoz hozzáadjuk a Juliánuszi Era és a Krisztus szerinti időszámítás között meglévő 44 évet, akkor 676-ba érkezünk, vagyis pontosan abba az időszakba, amikor a bolgár Kuber a pannóniai avarok ellen harcol! Úgy látszik tehát, hogy a 632-es bolgár-avar háború éppúgy, mint Kuber lázadása ugyanannak az eseménynek az emlékét örökítette meg. Ez az esemény pedig nem más, mint Csaba és Aladár küzdelme közvetlenül atyjuk halála után! A 632-es események azonban egy újabb adalékkal szolgálnak Csaba és Aladár küzdelmének történetéhez. A leírás alapján valószínűsíthető, hogy a harcok során alulmaradt hunok nem kizárólag csak Görögország felé menekültek. Egy kisebb csoportjuk a bajorok területén próbált menedéket találni!
Igen valószínű tehát, hogy Attila fiából, Csabából csak a nyugati krónikások koraközépkori hamisítási akciója kreált Kovratot és Kubert. Csaba élettörténetének elemeiből rakosgatták össze a Kovrát-Kuber komplexumot, az onogur-bolgár birodalmat, és datálták azt három évszázaddal későbbre, éppen a hun korszak és a magyar korszak közé, hogy ezzel is kitölthessék a háromszáz éves űrt! A két történet közti párhuzam azonban túlságosan is egyértelmű maradt. Csaba történetének számtalan eleme került át egy az egyben a Kovrát-Kuber hazugságba, és az egyezés kutatók egész seregének feltűnt már. Nyilvánvaló, hogy a két történet közül az egyik fiktív! Nem lehet egyszerre igaz a Csaba történet is és a Kovrat-Kuber történet is! Itt jön azonban a zseniális csúsztatás! A hivatalosok azt hazudják, hogy nem Csabából gyártottak Kubert, hanem éppen fordítva: Kuber a valódi hiteles történelmi személy, és Csaba az, akit a félnótás magyar krónikások részint Kuberből, részint pedig Attila egyik fiából, Irnikből raktak össze! Sajnálatos módon Boda László is ennek a fonák logikának a képviselője. „Avarok és székelyek” c. könyvének „A három arcú Csaba királyfi” c. fejezetét annak alátámasztására szenteli, hogy Csaba történetét Kuber történetéből gyártották félművelt krónikásaink!„A Csaba-Aladár monda bekerült Kézai gesztájába is. Valami alapja kell, hogy legyen. A jelek szerint azonban az ő mondabeli ’Csaba királyfija’ három arcú. Ha elfogadjuk, hogy a reális történelmi személyt az avar uralom összeomlásának drámájába helyezzük és feltételezzük, hogy ő volt a Tiszán túlra menekülő avarhunok vezére, akkor a Kézai által közölt Csaba-mondában három különböző személy olvad össze. Maga a feltételezett Csaba ’kagánfi’, aztán a Görögországba menekülő Kuber, aki nem jött vissza s ezt a székelyek közmondása is megerősíti. A harmadik viszont Attila legkisebbik fia, Irnik, aki valóban visszament Keletre, a ’rokonaihoz’ s aki már nem állhatott bosszút a népén esett sérelemért. Kézai mindkét történelmi személyt beleolvasztja a Csaba-mondába…” (Kiemelés tőlem!)„…egyetértünk azzal az újabb felismeréssel, hogy Kézai többször is Attila hunjaira vetíti vissza, ami az avarokra vonatkoznék és keveri is az információkat.”Az általánosan elfogadott verzió szerint tehát krónikásaink egyszerűen csak tájékozatlanok voltak, hallottak ezt-azt Irnikről, Kuberről, meg valami avar „kagánfi”-ról, akiket végül összemostak és így megalkották Csabát, hogy rajta keresztül vezethessék vissza árpád házi királyainkat Attiláig. Sajnos mindeddig sok becsületes magyar kutatónak is ez a magyarázat tűnt valószínűbbnek! Hiszen ki mert volna korábban ilyen elképesztő mértékű kronológiai zűrzavarral és hamisítási tébollyal számolni a koraközépkorban? A naptárhamisítás még olyan kutatókat is összezavart, mint Padányi Viktor, aki a Dentu-Magyaria c. könyvében Boda Lászlóéhoz hasonló álláspontot fogalmaz meg:„Őstörténetünkben ugyanis nem kevesebb, mint három Csaba fordul elő… Az első Attila legkisebb fia, akinek tulajdonneve Irnik (csak mondáink nevezik ’csabának’, mert Attila harmadik fia volt) s aki hozzávetőleges időbecslés szerint Kr.u. 453-514 között élt. Valóságos személy volt, aki bátyja halála után (491) átvette és újraszervezte azt, ami nagynevű apjuk örökségéből megmaradt. Bizánci krónikák ’Chabad’-nak is említik.A fenti idézetben szinte tapintani lehet azt a totális zűrzavart, ami a Csaba kérdéskört át meg átjárja! Még a becsületes kutatók is csupa-csupa feltételezésekre kénytelenek építeni magyarázataikat, gyakorlatilag sötétben tapogatóznak. Igen fontos és alapvető felismerés, hogy a Csaba kérdéskörrel kapcsolatban megnyilvánuló káosz a Heribert Illig által feltárt nagy naptárhamisítás következtében állt elő! A naptárhamisítás Csaba történetét három évszázaddal későbbre tolva megalkotta Kovrátot és Kubert, ezért a gyanútlan kutatók számára ésszerűbbnek tűnt a magyar honfoglaláshoz időben közelebb álló „onogur-bolgár” események kontextusában keresni a Csaba monda valós történelmi alapját, semmint krónikáinknak hitelt adva egyszerűen elhinni, hogy Csaba valóban Attila fia volt. Csaba tehát azért lesz Boda Lászlónál is meg Padányi Viktornál is „háromarcú”, mert időrendi problémák merülnek fel vele kapcsolatban! Padányi ezt így fogalmazza meg:
A második Csaba Kurt onogur fejedelem, valószínűleg legkisebbik fia, aki a kazárokkal vívott sikertelen háború végefelé, 679-ben, a bátyjának, Iszperiknek vezetése alatt a Balkánra vándorolt ’bolgárok’ elvonulása után (678) egy évvel, néhány törzzsel szintén cserben hagyja legidősebb bátyjukat Bat-Bajánt, és logikus, de vitatott feltevés szerint a Kárpáttérbe költözik, ahol a medence keleti részén – Erdélyben – az avar birodalom keretében helyezkedik el. Ez a csaba a székelyek Csabája, akinek alakját a népemlékezet talán Attila fiával cserélte össze. Ennek a Csabának, akire, mint Kurt (Kuvrat) király legkisebb fiára az óbolgár hagyományok is emlékeznek, bizánci kútfő őrizte meg – szörnyen eltorzítva – a valódi nevét (Kotragos). Kr. u. 660 körül születhetett és fiatalon tűnt el seregével együtt, valami balsikerű hadivállalkozás során.
A harmadik csaba Ügek dentu-magyariai fejedelem nagyapja a mi Csabánk, aki az eddigiek logikája szerint szintén ’harmadik’ fia lehetett apjának, akinek valóságos nevét nem ismerjük. Ennek a Csabának Kr. u. 739 előtt kellett születnie.” (Kiemelés tőlem!)„Csabára azonban csak legyinteni szoktak, mint afféle naiv ’krónikás’ közlésre, hiszen Attila fia, hősmondáink ’Csaba-királyfia’, évszázadokkal korábban élt, mint Ügek nagyapja.”Itt van tehát a kutya elásva, és ez volt a zűrzavar kiváltó oka! A hivatalos tantétel szerint ugyanis, ha Csaba valóban Attila fia lett volna, évszázadokkal korábban kellett volna, hogy éljen, mint Ügyek nagyapja! Így Ügyek nagyapja időrendi problémák miatt (!!!) nem lehetett azonos Attila fiával. Gyanútlan kutatóink tehát, akiknek meggyőződése volt, hogy a Csaba-mondakör valós események emlékét őrizte meg, arra kényszerültek, hogy újra és újra végigpásztázzák a három évszázadnyi fiktív korszakot Csaba gyanús személyek után kutatva. Találtak mindjárt hármat is! Attila fiában, Irnikben is Csabát vélték felfedezni, Kuber is felettébb gyanús volt, de szükség volt még egy Csabára, akit az Avar Birodalom összeomlásának kontextusába helyezve „avar kagánfivá” és Ügyek nagyapjává lehetett megtenni! Így lett Csaba Boda Lászlónál és Padányi Viktornál is „háromarcú”! Heribert Illig kitalált középkor elmélete azonban alapjaiban rendezi át a Kuber-Csaba kérdéssel kapcsolatos valószínűségi mutatókat! A fiktív évszázadok és duplikált korszakok elmélete mellett felsorakoztatott bizonyítékok fényében egyértelmű, hogy Csaba a hiteles történelmi személy és Kuber a fiktív!
Fölmerül azonban a kérdés: honnan jön „Kuber” neve? Figyelembe véve a tényt, mely szerint a „k” hang igen gyakran alakult át „cs” hanggá, joggal feltételezhetjük, hogy Kuber neve valójában Csaba nevét rejti! Elég csak Kánnai Zoltán „Besenyők és úzok” c. könyvének egyik fő megállapítására gondolnunk, amely többek között a Csíki Székely Krónika alapján egyenlőségjelet tesz a besenyők régi „kangar” neve és a „csángó” illetve „csángur” nevek közé:„(Ugyanazt a Gümötz földjét, amelyet a székelyektől Bessusok vesznek el, a székelyek később Csángur nevű vezérektől veszik vissza!) Tehát már csak emiatt is csángó=besenyő. Tekintettel ezen csángók csángur és a besenyők kangar nevére, csángó=csángur=kangar=besenyő.” (Kiemelés tőlem!)Tehát a „kangar” népnév „csángur” változata is valószínűsíti, hogy a kérdéses korban számolnunk kell a „k –> cs” hangváltozás jelenségével. De természetesen közvetlen adatunk is van arra, hogy Csaba nevét Kabának is ejthették! A Tárih-i Üngürüsz ugyanis következetesen ebben a formában hozza Attila fiának nevét:„Szekizmunduz királynak volt egy szépséges lánya (…) Ezt a lányát Atilusz királynak adta feleségül. Közben megkötötték a teljes békét. Atilusz királynak Szekizmunduz lányától egy Kaba nevű fia született.” (Kiemelés tőlem!)Csaba és Aladár küzdelmét, majd menekülését így adja elő:„A krónikás elbeszélése szerint a nimcse-pártiakat Kaba annyira megtörte, hogy csaknem [teljesen] legyőzettek. (…) Amikor Kaba és Aladorinusz egy nap ismét nyeregbe szálltak és a két párt ismét összecsapott, mindkét oldalon töméntelen ember pusztult el. (…) A krónikások és hírmondók úgy adják elő tovább, hogy mivel Kaba Kosztantin fejedelmének, Szekizmunduznak a lányától származott, maradék hőseivel útra kelt Kosztantinijje felé, és éjjel-nappal megállás nélkül folytatta útját. (…) Kosztantin fejedelem a Rúm tartományokban egy jó helyet [területet] ajándékozott nekik, és ajándékokkal halmozta el őket. A Rúm tartományban tizenhárom évig éltek nyugodtan…” (Kiemelés tőlem!)Tudjuk továbbá, hogy Csaba nevét nem csak középkori magyar krónikák, de településnevek is szép számban megőrizték! Már Boda László is felhívta a figyelmet arra, hogy Csaba történelmi hitelességét erősíti azon magyar helységnevek nagy száma, amelyek e nevet tartalmazzák:„A Csaba névvel jelzett helységek megfelelő történelmi alap nélkül értelmetlenek maradnának. (…) A Csaba helynevek jelentős számban fordulnak elő és vezetnek Piliscsabától a Szarvas alatti Csabacsüdön, majd Békéscsabán keresztül, a Körösök mentén Erdély felé, amit akár Csaba útjának is nevezhetnénk. Ez pedig nem lehet véletlen.”Boda László azonban egy fontos Csaba-gyanús települést kihagyott a felsorolásból! Ez pedig a Debrecentől 35 km-re fekvő Kaba! Ez a település pontosan annak a bihari területnek a közelében helyezkedik el, ahol krónikáink rejtélyes „Csigle” mezeje lehetett, ahol a Krimhilda csatájából menekülő hunok összegyülekeztek és elhatározták, hogy behúzódnak Erdőelvébe! Kaba neve véleményem szerint Csaba nevét őrizte meg, de „cs” helyett „k”-val! Ha Csaba nevét valóban „k”-val ejtették, akkor Attila fia „Kaba Úr” könnyen válhatott a bizánci forrásokban Kuberré! Ráadásul a bizánciak írásában a magyar „cs” hangnak nem volt megfelelője, ezért ezt a nevet még abban az esetben is „k”-val írták volna, ha történetesen tényleg „cs”-vel kellett ejteni!
Most nézzük meg mi a helyzet Kuber apjának Kovrátnak a nevével! A kutatók Kovrát nevével kapcsolatban felhívják a figyelmet arra, hogy e név feltűnő hasonlóságot mutat a „horvát” népnévvel, és hozzáteszik, hogy a horvátok eredetmondái is Kovrát fiai felé mutatnak. Boda László például így ír:„A második fiú, Kotrag /?/ arról nevezetes, hogy a horvátok innen származtatják népüket /vö. Kovrat-Hovratu-ból kroát-horvát/.” (Kiemelés tőlem!)„Kovrat öt fiának megkérdőjelezése Walter Pohl részéről teljesen indokolatlan. A horvát eredetmonda éppúgy hivatkozik erre, mint Aszparuch fia, Tervel, akinek ő az egyik nagybátyja.”„már a bolgár birodalom fejének neve is "Hovratu" volt. Ezért kár a horvát etnogenezisnek a sumérok felé tájékozódni /ezen ők is átmentek/. Elég előkelő név a Kovrat és a "Krobat-Kotrag" is, különösen ha az Hovratu fia.”Úgy olvastuk tehát, hogy a horvátok Kovrát Kotrag nevű fiának népétől eredeztetik magukat, a horvát népnév pedig valószínűleg azonos Kovrát nevével. „Kovrat-Hovratu-ból kroát-horvát” – olvastuk Bodánál. Hargita Csaba „A Magyarok Őstörténete” c munkájában ezt a horvát népnevet a messzi keletre, az ősi Horezm területére és Perzsia földjére vezeti vissza:„...fontos, hogy röviden összefoglaljuk Horezm létrejöttét, amely földrajzilag és néprajzilag is nagyon fontos a magyarság kifejlődésének szempontjából. A hurriták indultak el eredeti szubartui területeikről és költöztek a mai Turkesztán területére Horezmbe, pontosan az eredeti Horvátországnak tekintendő Harauvatya, Harahwaty nevű Perzsa tartomány szomszédságába.” (Kiemelés tőlem!)Kovrát neve tehát egyszerre idézi a horvátok nevét és a horvátok őshazájának tartott ősi Horezm vagy Khovarezm nevét! Láttuk, hogy Kovrát élettörténete is Csaba történetének elemeiből lett összerakosgatva. Valószínűsíthető tehát, hogy Kovrát Khovarezmre utaló neve is valamiképpen összefüggésbe hozható Csabával. De mi köze Csabának a horvátokhoz és Horezmhez? Nos, a Kézai a Görögországból Szittyaországba visszatérő Csaba házasságával kapcsolatban a következőket írja:„Midőn hát Csaba Scythiába visszamenvén a község előtt anyja nemes voltával hánykolódott, a húnok nemessége megveti vala, azt állítván, hogy nem igaz növendéke Scythia országának, hanem csak olyas jöttment idegen fajta. Miért is Scythiából nem kapott, hanem a korozmin nemzetből vett feleséget.” (Kiemelés tőlem!)A Képes Krónika ugyanezt így hozza:„Szittyaországban, ősei székében, ahová eljött, azután nem szittya nőt vett feleségül, hanem Khovarezmből nősült, így tanácsolta neki nagyapja, Bendegúz, akit – mint így mondják – még egészségben, de igen törődötten talált. Ettől a feleségétől nemzette Edömént és Edet.” (Kiemelés tőlem!)Majd így folytatja:„Csaba Attila törvényes fia volt, Honorius görög császár leányától; az ő fiait Edöménnek és Ednek hívták. Mikor a magyarok másodízben tértek vissza Pannóniába, Edömén atyjának és anyjának nagyszámú atyafiságával jött el, mert anyja khvarezmi származású volt. Ed pedig Szittyaországban maradt atyjánál. Csabától ered az Aba nemzettség.” (Kiemelés tőlem!)Foglaljuk össze, hogy miket tudhatunk meg e fenti idézetekből: Egyrészt megtudhatjuk, hogy a Szittyaországba visszatérő Csaba khvarezmi feleséget vett magának. E házasságából született Ed és Edömén, és rajtuk keresztül az egész Aba nemzettség. Igen ám, de a krónika nem csak ennyit állít! Nem csak Csaba közvetlen utódai voltak anyjukon keresztül khvarezmi származásúak! Úgy olvastuk, hogy a magyarok második bejövetelekor Edömén „atyjának és anyjának nagyszámú atyafiságával jött el, mert anyja khvarezmi származású volt”! Vagyis a honfoglaló magyarokkal együtt a Kárpát-medencébe költözött egy nagyszámú khvarezmi eredetű népesség is, akik nem Csaba közvetlen leszármazottjai voltak, hanem csak kvarezmi feleségén keresztüli rokonai! Míg Csaba közvetlen utódai az Abák voltak, addig Edömén anyjának nagyszámú khvarezmi atyafiságából lettek a horvátok! A horvátok tehát Csaba házassága révén költöztek előbb Szkítiába, majd a honfoglalás során a Kárpát-medence délnyugati szegletébe! Némileg tehát érthető, hogy a horvátok szintén Csabához, pontosabban a Csaba történetének elemeiből kreált fiktív onogur-bolgár fejedelemhez, Kovráthoz vezetik vissza eredetüket! Az ő őstörténetüket is megzavarta a három fiktív évszázad jelenléte, ők is beleestek ugyanabba a hibába, amit már a magyar történetkutatóknál is megfigyelhettünk. Mivel a fiktív korszakba datált Kovrát időben közelebb került a kárpát-medencei horvát történelem kezdeteihez, mint a távolabbinak tűnő Csaba, ezért logikusabbnak tűnt számukra, hogy a közelebbi Kovráthoz kössék eredetüket! Pláne, hogy a Kovrát név kísértetiesen emlékeztet a horvátok nevére, amely – mint láttuk – a Csaba feleségének khvarezmi rokonságára utal!
Valószínűnek tűnik továbbá, hogy a honfoglaló magyarokhoz csatlakozó kabar törzsekben is ugyanezt a khovarezmi eredetű népességet kell felismernünk! A KOVAR-ezm szóból ugyanis problémamentesen levezethető a kabarok vagy kavarok neve! Persze az sem elképzelhetetlen, hogy a kabar népnév – a Kuber névhez hasonlóan – magára Csabára utal!
De miért kellett egyáltalán Csabából Kubert gyártani? Miért kellett Attila fiának történelmi hitelességét tűzzel-vassal tagadni? Nos, a válasz röviden a következő: azért kellett, mert Csaba volt Irnik! Vagy ha úgy jobban érthető, ő volt Attila „Írmag”-ja! A nyugati nemzeteken ugyanis Attila halála után páni félelem lett úrrá! Hogy is olvastuk Kézainál?„A mint osztán halálának híre terjedt, a föld kereksége elámúla, s ellenségei nem tudják vala, sirjanak-é vagy örűljenek, rettegvén töméntelen sok fiától, kiket mint valamelly népet alig lehetett megszámlálni. Mert azt hitték, hogy majd utána valamellyik fia uralkodik.”Féltek tehát, hogy Attila egyik fia magához ragadván a hatalmat, újraegyesíti atyjának széthullott birodalmát és maga is Isten ostorává lesz számukra! Nyilván nem Attila idegenszívű – gót anyától származó fia volt a nyugati nemzetek félelmének elsődleges tárgya. Sokkal inkább tartottak attól a fiától, akivel a hunok józanabb része tartott! Csaba lett tehát Attila félelmetes írmagja (Irnikje), aki megismételheti atyának dicső cselekedeteit! Benne manifesztálódott a nyugatiak összes félelme. Ráadásul Csaba sem maradt utódok nélkül. Ő lett az összekötő kapocs Attila és árpádházi királyaink között! Látható tehát, hogy jól kitapintható, egyértelmű és masszív nyugati érdek fűződött ahhoz, hogy Csabát valahogy kiiktassák a történelmi emlékezetből. Hogy Attilának kiirtsák még az „Írmagját” is! Ha ugyanis sikerül Csaba személyének történelmi hitelességét megkérdőjelezniük, akkor egyrészt óriási rést üthetnek az árpád házi királyok legitimitásán, másrészt nem kell tovább félniük attól, hogy valamelyikük majd Attila örökébe lép! Csaba személyének megkérdőjelezésével igyekeztek megbontani az Árpádházat Attilával összekötő láncot! Ezért nem bukkan fel a neve egyetlen nyugati krónikában sem! Nem nyer említést egyetlen egyszer sem! Kizárólag a székelység kollektív emlékezete és az ezerszer kigúnyolt magyar krónikák őrizték meg a nevét.
Vegyük észre: a hatalmi érdekeket következetesen kiszolgáló hivatalos tudományosság számára most sem az az elsődlegesen fontos, hogy kimutassa: a Csaba-történet minden valóságalapot nélkülöz! Megengedik, hogy legyen valóságalapja! Visszautalhat a Csaba-történet Kuberre, vagy Kovrátra is akár! Ők kizárólag csak a krónikáink által közölt verziót szeretnék hiteltelenné tenni, azt a verziót, amely Csabát Attila fiává teszi! Tehát nyugodtan kereshetjük a Csaba-történet valóságalapját bárhol és bármelyik korban! De véletlenül se keressük a hun korszakban, mert az veszélyes! Az nem jó a nyugatnak, nem jó Európának!
