Mindeddig csupán ilyen és ehhez hasonló véleménykülönbségek mentén feszült egymásnak a honi történetírás hivatalos és nemzeti irányzata. Természetesen nem szeretném e kérdések súlyát és jelentőségét csökkenteni, jelen tanulmányommal azonban nem célom, hogy az eltérő vélemények valamelyike mellett állást foglaljak. Most elsősorban a kitalált középkor szempontjából szeretném elemezni e kérdés-komplexumot, főleg azt firtatva, hogy időszalagunk valamely más pontján történtek-e olyan események, melyek feltűnő hasonlóságot mutatnak honfoglalásunk előző fejezetben ismertetett körülményeivel.
Hozzálátva tehát a kérdés alaposabb vizsgálatához, logikusnak tűnt, hogy elsőként annak az esztendőnek az eseményeit vegyem górcső alá, amelyet középkori krónikáink javasolnak honfoglalásunk évének. De melyik is ez az esztendő? A Képes Krónika a következőt írja:„Az Úr megtestesülésétől számított hatszázhetvenhetedik évben, száznégy esztendővel Attila magyar király halála után, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében - miképpen meg van írva a rómaiak krónikájában - a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból ..."
A magyar krónikák és a kitalált középkor című tanulmányomban már világosan kifejtettem, hogy a fenti idézetben felbukkanó 677-es dátumot véleményem szerint csak a III. Konstantin uralkodási idejéhez való szinkronizációs kényszer szülte. A krónika írójának ugyanis Konstantin uralkodási idejéhez kellett igazítania honfoglalásunk dátumát, hogy ellentmondásba ne keveredjen a nyugati krónikások meghamisított időrendjével. A számunkra igazán fontos adat tehát nem ez a 677-es dátum, hanem sokkal inkább a magyarok második bejövetele és Attila halála között levezetett 104 évnyi távolság! Én a magam részéről ezt az adatot tekintem eredeti forrásból származó, autentikus információnak. Nem tettem tehát egyebet, mint fellapoztam egy-két poros történelemkönyvet és megnéztem mi történik Európában 104 évvel Attila király halála után. Korábban már láttuk, hogy Attila halálának az éve a Julián naptár bevezetésétől számított 454-ik esztendő. Ha ehhez a 454-es dátumhoz hozzáadjuk a krónika által javasolt 104 évet, az 558-as esztendőbe érkezünk. S hogy mi történik ebben az évben? Nos, az eredmény minden várakozásomat felülmúlta! Heribert Illig és Klaus Weissgerber Magyarok a kitalált középkorban c. könyve az 558-as esztendő eseményeivel kapcsolatban a következőket jegyzi meg:„Kutrigurok. A legtöbb e kérdéskörrel foglalkozó történész a hun kutrigurok Zabergan vezetése alatt 558-559-ben történt vonulását említi meg, amely során ők állítólag még Konstantinápoly kapuit is elérték. Ezt a veszélyt I. Justinianus császár csak úgy tudta elhárítani, hogy a szintén hun utigurokat, akik a Dontól keletre éltek és akkoriban Sandlich kán vezette őket, pénzajándékokkal arra vette rá, hogy a Dontól nyugatra élő kutrigurokat megtámadják. Ez a történet mindig nagyon különösnek tűnt. Véleményünk szerint Avenarius szlovák történész találta meg a helyes megoldást. Nem egy, hanem két különböző hadjáratról volt szó, amelyeknek egymáshoz semmi közük sem volt. Az első hadjáratot, amely 558-ban zajlott le, Agathius és Menandrosz írja le. Itt a kutrigurok Zabergan vezetése alatti hadjáratáról volt szó (mindkét szerző megnevezte a népet és vezetőjét is), amely viszont nem Konstantinápoly ellen irányult. A kutrigurok Pannóniában telepedtek le. A másik Konstantinápoly ellen irányult hadjárat 559-ben történt. Erről Johannes Malalas és Theophanesz számol be. Ezekben a beszámolókban sem kutrigurokról, sem Zaberganról nem esik szó; ők a »Hunnoi« és »Sklawenoi« Konstantinápoly elleni hadjáratát mutatják be.”
Gyárfás István A jász-kunok története c. írásában részletesebben is beszámol ezekről az eseményekről:„Justinian az utrigurok királyához Sandilkhoz a Kaukazon túl követeket küldött, ki megajánlotta az utrigur fejedelemnek az évi segélypénzt, melyet eddig a kutrigurok fejedelme huzott oly feltétellel, ha megtámadja a kutrigurokat, valahányszor ezek a keleti birdalmat pusztítani kelnek; – Sandilkh az ajánlatot elfogadta, s a szövetség meglőn kötve. (…) a kutriguroknak igért segélyhada, 12 ezer válogatott lovas csapat, a gepidák földjén megjelent, harczi vitézségről hires Kinialkh fővezérsége alatt. (…) A 12 ezer húnlovas a Dunán, Száván átkelve, a római hadállásokat megkerülve, nagy erővel betört Moesiába, erről Justinian császár az utrigurok királyát Sandikhot értesitvén, felhivta igérete beváltására. Sandilkh egész hadával a kutrigurok ellen indúlt (…) A kutrigurok hon maradt csapataikkal Sandilkh elébe nyomulnak, de csatát vesztve, az utrigurok táborukat kirabolják, nejeiket elragadozzák, gyermekeiket szolgaságra hurczolják. (…) Ezalatt Kinialkh Moesia térein az ellene küldött Aratiust háborgatta, e közben megérkezik a gyászhír, a kutrigurok vérbosszút állani haza készülnek (…) Kinialkh robogva útnak indult. (…) Ezután kevéssel kétezer kutrigur, asszonyok, gyermekek, fegyverfoghatók, menekülve Sandilkh üldözése elől, érkezett szekerekkel a Duna partjára.”
558-ban járunk tehát, amikor a kutrigurok megtámadják Bizáncot. I. Justinianus császár annak érdekében, hogy a hun kutrigurok támadását kivédje, szövetséget köt a kutriguroktól keletre élő szintén hun utigurokkal. Míg a kutrigur sereg a balkánon vívja véres küzdelmét a bizánciakkal, addig az utigurok a megállapodásnak megfelelően rajtaütnek a kutrigurok hátrahagyott védtelen szállásain. A támadás elől menekülve a kurtigurok Zabergán vezetése alatt benyomultak Pannóniába.
No akkor itt most álljunk meg egy pillanatra, dőljünk hátra a karosszékben és gondoljuk át még egyszer mindazt, amit az előző fejezetben a magyar honfoglalás körülményeiről írtam! Kedves Olvasó! … Ugye kezd már derengeni? … Mert bizony itt áll előttünk a magyar honfoglalás története egy az egyben, Levente al-dunai hadjáratával, a besenyő támadással és a Pannóniába való beköltözéssel maradéktalanul! Minden részlet a helyén van, minden apró momentum stimmel, csak a szereplők mások! Magyarok helyett kutrigurokkal, besenyők helyett utigurokkal, székelyek helyett gepidákkal, Levente helyett Kinialkh-kal, Árpád helyett Zabergan-nal, Simeon bolgár cár birodalma helyett pedig Bizánccal találkozunk! Mindkét eseménysorozat egy Dontól nyugatra élő sztyeppei nép balkáni hadjáratával kezdődik. A megtámadott balkáni nagyhatalom mindkét esetben szövetségest keres, amely szövetségest mindkét esetben egy támadótól keletre lakó sztyeppei népben találja meg. Így kerül sor 558-ban az utigurok támadására a kutrigurok ellen, 895-ben pedig a besenyők támadására a magyarok ellen. A megtámadott fél mindkét esetben a Kárpát-medencébe költözik. A két eseménysorozat közötti egyezés olyan nagyfokú, hogy még a velük kapcsolatban a történelemtudósok között dúló viták is csaknem azonosak! Mit is olvastunk az előző fejezetben a honfoglalásunk körülményeivel kapcsolatos vitákról? Idézzük fel újból, hogy mit ír Götz a 895-ös eseményekről:„a magyarok értettek valamicskét a hadvezetéshez és nem külön-külön támadták meg Bolgária központi balkáni területeit (Györffyék szerint 894-ben) és kárpát-medencei tartományait (Györffy és Fodor szerint 895-ben), hanem a két hadjárat egyidejűleg, 895-ben zajlott le.”
„Györffy (…) változatlanul azt állítja, hogy Levente bolgár hadjárata 894-ben zajlott le és Árpád 895-ös honfoglaló hadjáratától független volt.”
Illig pedig a következőket írja az 558-as eseményekről:„Véleményünk szerint Avenarius szlovák történész találta meg a helyes megoldást. Nem egy, hanem két különböző hadjáratról volt szó, amelyeknek egymáshoz semmi közük sem volt. Az első hadjáratot, amely 558-ban zajlott le, Agathius és Menandrosz írja le. Itt a kutrigurok Zabergan vezetése alatti hadjáratáról volt szó (mindkét szerző megnevezte a népet és vezetőjét is), amely viszont nem Konstantinápoly ellen irányult. A kutrigurok Pannóniában telepedtek le. A másik Konstantinápoly ellen irányult hadjárat 559-ben történt. Erről Johannes Malalas és Theophanesz számol be. Ezekben a beszámolókban sem kutrigurokról, sem Zaberganról nem esik szó; ők a »Hunnoi« és »Sklawenoi« Konstantinápoly elleni hadjáratát mutatják be.”
Mindkét háború során sor kerül tehát egy balkáni és egy kárpát-medencei hadjáratra, és érdekes módon a történészek mindkét esetben arról vitatkoznak, hogy e két hadjárat vajon egyugyanazon évben történt-e, vagy inkább két, egymástól teljesen független hadjáratról van szó, amelyek két egymást követő esztendőben történtek! Az embernek valósággal olyan érzése támad, hogy itt igazából nem is két különböző problémával állunk szemben, s az a vita, amely az 558-559-es kutrigur-bizánci háborúval kapcsolatban dúl, valójában ugyanaz, mint ami a 894-896-os bolgár-bizánci háború kapcsán bontakozott ki a történészek között. Az egyezések elképesztőek! A magam részéről csak csodálkozásomnak tudok hangot adni, hogy ez a párhuzam mindeddig senkinek nem tűnt fel! Sajnálatos, hogy még Illig elméletének magyarországi bemutatkozása óta sem akadt senki, aki krónikáink azon állítását, miszerint Attila halála és a magyar honfoglalás között 104 év telt el, csak egy kicsit is komolyan vegye! Pedig mindössze egyetlen egyszerű műveletet, egyetlen összeadást kellett volna elvégezni, hogy 454-ből az 558-as esztendőbe eljutva, feltűnhessenek ezen elképesztő párhuzamok! Ennyire hihetetlen volna, hogy a krónikáink igazat írnak?
Az 558-as kutrigur történet tehát nem más, mint a magyar honfoglalás története, mégpedig pontosan akkor, amikor annak lennie kell: 104 évvel Attila magyar király halála után!
A szkeptikus olvasók most joggal vethetnék a szememre, hogy következetlen vagyok. Kizárólag olyan dátumokkal és adatokkal vagyok hajlandó előhozakodni, amelyek könnyedén beilleszthetők a párhuzamos időszámítási rendszerek tévesztéséről szóló elméletembe. Más dátumokat és adatokat ugyanakkor nagyvonalúan elmellőzök. Egyrészt gondolkodás nélkül átveszem Kálti Márk Képes Krónikájának azon adatát, mely szerint a magyarok második bejövetele 104 évvel Attila halála után történt, ugyanakkor figyelmen kívül hagyom, hogy a Képes Krónika szerint Attila nem 454-ben, hanem 445-ben halt meg! Ha következetes lennék, akkor ehhez a krónikában közölt 445-ös dátumhoz adnám hozzá a magyarok második bejöveteléig eltelt 104 évet! Mivel azonban én mindenáron az 558-as kutrigur-utigur eseményekhez akarok eljutni, ezért Attila halálának csak a hivatalos kronológia szerinti 454-es dátumát vagyok hajlandó figyelembe venni! Nos, rendben! Vegyük akkor alapul Attila halálának Kálti által közölt 445-ös dátumát, és ehhez adjuk hozzá a második bejövetelig eltelt 104 évet! Melyik esztendőbe érkezünk ekkor? 549-be! Mi történik a hivatalos kronológia szerint 549-ben? Olvassuk el Szilágyi Sándor „A Magyar Nemzet Története” c. művéből:
„Ettől fogva halálos ellenségeskedésben találjuk egymással a két germán népet [tudniillik a longobárd és a gepida népet]. Már egy évtized óta tartott köztük az örökös viszálkodás, a mikor döntő harczra szánták magukat. Kölcsönös kihivás után megállapították a napot és helyet, hol összemérik erejüket s a győztes lesz az uralkodó nép. Mindegyik szövetség után nézett; egyszerre jelentek meg Justinianus udvarában a longobardok és gepidák követei, amazok segítséget, ezek csak semlegességet kértek, míg segélyért a fekete tenger melléki kuturgur hunnokhoz fordultak. Justinianus 10,000 római lovast és 1500 herult igért a longobardoknak, a kuturgurok is biztatták a gepidákat. Midőn azonban elérkezett a két nép párbajának ideje, mindkettő magára maradt. Már szemben álltak egymással, ekkor azonban - mint ezen korszak történetirója, Procopius mondja - oly félelem szállta meg a két sereget, hogy mindegyik megfutott. Csata helyett két évi fegyverszünetet kötött a két király, Turisin és Auduin. Ez történt 548-ban. A következő évben Khinialkh vezérlete alatt 12,000 kuturgur lovas érkezett a gepidák segítségére, Turisin azonban nem akarta megszegni a békét s rábeszélte a kuturgurokat, hogy Moesiába menjenek át, hol lovaiknak több legelőt kapnak. A byzanczi udvar aztán úgy igyekezett megszabadulni a veszélyes vendégektől, hogy az azovi tengermelléki uturgurokat biztatta föl a kuturgurok ellen s olyan ellenségeskedés tört ki most a két testvérnép között, hogy a gepidáknak végkép le kellett mondaniok a kuturgur segítségről.”
Tehát 548-ban háború tör ki a Bizánc által támogatott dunántúli longobárdok és az erdélyi gepidák között. A longobárdokat Bizánc támogatja, míg a gepidák a Fekete-tenger melléki kutrigur hunoktól várnak segítséget. A rákövetkezendő évben, vagyis 549-ben (Attila 445-ös halála után 104 évvel!) Khinialkh tizenkétezer kutrigur lovas élén a gepidák segítségére siet. Érdekes, hogy ez a hadjárat már nem Pannónia felé irányult, hanem a Balkán felé!
„Turisin azonban nem akarta megszegni a békét s rábeszélte a kuturgurokat, hogy Moesiába menjenek át, hol lovaiknak több legelőt kapnak.” Moesia az egykori Római Birodalom provinciája volt nagyjából a mai Szerbia és Bulgária területén. Khinialkh tehát 549-ben 12000 kutrigur harcos élén a Balkánon harcol. Hogyan folytatódik a történet? „A byzanczi udvar aztán úgy igyekezett megszabadulni a veszélyes vendégektől, hogy az azovi tengermelléki uturgurokat biztatta föl a kuturgurok ellen…”.
Vegyük észre, hogy az 558-as események és az 549-es események milyen nagyfokú egyezést mutatnak! Gyakorlatilag mindkét évben ugyanaz történik! A gepidák mindkét évben segítséget kérnek a longobárdok ellen a kutrigur hunoktól. A kutrigurok mindkét évben hadjáratot indítanak a balkáni területek ellen, mégpedig mindkét esetben ugyanannak a hadvezérnek, Khinialkhnak a vezetése alatt. Ezt a támadást a bizánciak mindkét esetben ugyanazzal a trükkel hárítják el: felbérelik a kutriguroktól keletre élő utigurokat, hogy indítsanak támadást a kutrigurok ellen! S mikor történik mindez? Nos, pontosan 104 évvel Attila király Képes Krónika szerinti 445-ös halála után! Hát nem érdekes?! Láthatjuk tehát, hogy teljesen mindegy, hogy Attila halálának hivatalos 454-es dátumából indulok-e ki, vagy a Képes Krónikában közölt 445-ös dátumából! Bármelyikre is számítjuk rá a magyarok második bejöveteléig eltelt 104 évet, így is úgy is ugyanarra az eseménysorozatra bukkanunk, melynek szereplői a gepidák (székelyek), a kutrigurok (honfoglaló magyarok), az utigurok (besenyők) és Bizánc (Simeon bolgár birodalma). Mindkét évben van egy balkáni hadjárat és mindkét évben történik egy „besenyőfutás”, vagy „utigurfutás”, ha úgy jobban tetszik. A legérdekesebb azonban az, hogy itt is felbukkan ugyanaz a kérdés, ami már az 558-as és a 895-ös események kapcsán is megjelent: tudniillik, hogy vajon a longobárd-gepida háború és a kutrigurok al-dunai hadjárata egyugyanazon évben történt-e, vagy két egymást követő évben? Úgy olvastuk a fenti idézetben, hogy a gepidák és a longobárdok az 548-as esztendőben néztek egymással farkasszemet, mégis – érthetetlen módon – a kutrigur segítség csak egy évvel később, 549-ben érkezett, és akkor is a Balkán felé irányult!
Az 549-es dátum azonban – amint azt korábban már láttuk – más szempontból is jelentőséggel bír! Ha ugyanis ehhez az 549-es dátumhoz hozzáadom a Krisztus szerinti és a Nagy Sándor féle időszámítás között meglévő 323 év különbséget, akkor éppen 872-be, vagyis honfoglalásunk Kézai Simon krónikája szerinti évébe érkezünk! Világos tehát, hogy az 549-es kutrigur-utigur események és a Kézai féle 872-es második bejövetel között az egyetlen különbség az, hogy ugyanazt az eseményt két különböző időszámítási rendszer szerint datálták! Mindezeket figyelembe véve a lehető legmagabiztosabb határozottsággal kell megfogalmaznom, hogy a magyar honfoglalás – a hivatásos történelemhamisítók minden tagadása ellenére - valóban 104 évvel Attila király halála után történt, pontosan úgy, ahogy azt ezerszer is kigúnyolt nemzeti krónikáink tanítják!